Barion Pixel

Érzelem vagy értelem?

Újra meg újra felmerül életünk során, hogy az eszünkre vagy a szívünkre hallgassunk. Melyik utat kövessük? Van, aki az értelmet, van, aki az érzelmeket tartja irányadónak. A választás szabad. Személy szerint én azt gondolom és úgy érzem, hogy nem egyikre vagy másikra, hanem mindkettőre hallgassunk, vagyis nem a vagy-vagy, hanem az is-is a megoldás, ami pedig jellemzően ebben kihívás, az valójában az összehangolásuk. Sokszor csak később, akár évek múltán jövünk rá, hogy egy-egy döntés vagy élethelyzet idején végig ott voltak azok a bizonyos pillanatok, amikor volt választásunk az érzéseink és gondolataink összehangolására. Igen, szándékosan nevezem összehangolásnak, mivel nincs „pontos mérték”, recept, hogy miből mikor mennyit hogyan vegyünk figyelembe, hiszen minden pillanat, helyzet, minden egyes ember, döntés és élet egyedi és megismételhetetlen.

A döntés a miénk

Mindaz, amit gondolunk és érzünk rólunk szól, ezért is érdemes törekednünk gondolataink és érzéseink felismerésére, hiszen ezek határozzák meg működésünket, megéléseinket, és minél inkább rálátunk gondolatainkra, meggyőződéseinkre, annál inkább van esélyünk felszámolni, átalakítani azokat a mélyen gyökerező, negatív hiedelmeket, melyek akadályoznak bennünket a személyes fejlődésünkben. A döntés a miénk. Ami mindig és mindenkor útbaigazít az életünk során, ha a döntéseink mögött a szándékot igyekszünk a lehető legtisztábban felismerni, és ha tisztán látjuk azt, akkor tudjuk melyik utat kövessük.

Az ész vagy a szív

Életünk kezdetétől tanuljuk, hogy mikor „kell(ene)” az érzéseinkre és mikor az eszünkre hallgatni, mikor szükséges és hogyan tudjuk elővenni mind az érzelmes, mind pedig a racionális énünket. Jellemzően mindenkiben kialakul erről is egyfajta látásmód, működni kezd egy-egy minta. Megtanulható, hogy mindkettőt megengedve és elismerve tudjunk működni, azaz az érzelmeink és a racionalitásunk egyfajta egyensúlya jöhessen létre bennünk. Ha pedig olykor valamerre elbillen ez az egyensúly, akkor is vissza tudunk találni könnyedén a lehető legjobb útra, amennyiben emlékeztetjük magunkat, hogy a Szeretet mindenkinek a legjobbat szánja, nem árt senkinek, azaz nincs tévút, ha éljük a legegyszerűbb aranyszabályt: ne tégy olyat mással, amit magadnak nem kívánsz. Így szerintem minden pillanatban fontos, hogy a szívünket kövessük, de vegyük észre, hogy nem csak életünk útkereszteződéseinél van választásunk, bármikor dönthetünk úgy, hogy megnyitjuk szívünket és elköteleződünk a szívünk szerinti értékek mellett.

Meggyőződésem és hiszem, hogy az embernek alapvető igénye van arra, hogy szeressen és szeretve legyen. A párkapcsolat a tökéletes megtestesítője ennek, amennyiben egyenrangú, kölcsönös, értékálló elköteleződésről beszélünk, természetes igényünk, hogy érezzük, ha a másikra gondolunk, szívünket átjárja a szeretet. Amennyiben ez kölcsönös, akkor nem érezzük azt, hogy bármiben is meg kellene alkudnunk, hiszen mindketten szívünk szerint vagyunk a párunkkal és ha nem így lenne, akkor soha nem is tudnánk akkora energiákat mozgósítani egy kapcsolatban, mint mikor szívvel – lélekkel benne vagyunk mindketten.

Felismerhető, hogy minden kapcsolati kezdetben ott van az egész folyamat, ahogy a kapcsolat kezdődik, az az energia határozza meg a folyamatot és a végkifejletet is. Figyeljük meg, hogy amíg ugyanazon szempontok szerint kapcsolódunk, mindig ugyanazt fogjuk teremteni, mindig ugyanaz a kapcsolat vége, cserélgethetjük a szereplőket, az energiánk teremt. A kapcsolati választásaink minden esetben rólunk szólnak, ideje ennek felelősségét felvállani, ahogy annak a felelősségét is, hogy csakis mi tudunk kigyógyulni a függőségi, bántalmazó, érdek, illuzórikus, idealizált, elérhetetlen kapcsolatokhoz való vonzódásunkból, azaz a kapcsolati választásainkból, sérüléseinkből, a kapcsolati dinamikákat mi tudjuk megváltoztatni, szívvel és ésszel is felismerve, hogy immár nem választunk olyan kapcsolatokat, illetve nem maradunk benne olyan kapcsolatokban, melyek nem méltóak hozzánk.

Ésszel szeretni, vagy szívvel?

Érdemes tisztán látni, hiszen sokszor halljuk, hogy a szerelem elveszi az eszünket és elrugaszkodhatunk a valóságtól. A szívszerelem nem mérlegel, szólhat a szerelem ellen távolság, társadalmi vagy kulturális különbség, mely idővel kiéleződik többnyire, a kérdés jellemzően az, hogy ki az, aki szerelemittasan hajlandó racionálisan is ránézni a helyzetére? Érdemes kockáztatni? Megéri szívvel dönteni, vagy inkább ésszel? Győznie kell bármelyiknek is a másik felett? Van olyan, hogy az ész és a szív is igen-t mond?Bármit is döntünk, abba álljunk bele, tegyük meg ami rajtunk múlik, az idő előrehaladtával megélt élethelyzetek megadják a válaszokat választásainkra.

Ki csinálja jól? Aki a szívére vagy aki az eszére hallgat? Miért nem merünk igazán szeretni? Lehet-e, hogy a saját félelmeink szabnak gátat a szeretetnek? Meddig a pontig véd ez a biztonságosnak tűnő állapot? Hogyan kell jól szeretni? Sok kérdést tesznek fel az emberek olykor saját maguknak, máskor bizalmas beszélgetések során. A szívvel, szívből való szeretet érzelmeken alapszik, nincsenek benne észérvek, nem tudod megmagyarázni, hogy miért is szereted, csak érzed, ahogy azt is, hogy jó a lelkednek.

Illúzió vagy valóság?

Amikor találkozunk valakivel, ki alapvetően a vágyaink szerinti, előfordulhat, hogy beleképzelünk olyan tulajdonságokat is az illetőbe, amiket még szeretnénk látni benne a tökéletesség jegyében. Ilyen esetben esélyes, hogy egyszer utolér bennünket a felismerés, hogy ő valójában nem az, akinek láttuk, és ezért úgy hisszük szívünk tévedett, hiszen az illető alapvetően vágyaink szerintinek bizonyult mikor összetalálkoztunk vele. A szív nem téved, az illúzió az elme műve, de nem kell szembeállítanunk a kettőt és választanunk sem közöttük.

A szív és az ész egyensúlyoz a mérleg két oldalán, talán nem is lényeges, hogy valaha is kiegyenlítse egymást, viszont amennyiben mindkettő jelen van, sokkal tudatosabb tud lenni az ember, még akkor is, ha akár mély érzelmi csalódásokon kellett ahhoz keresztülmennie, hogy mind eszét, mind szívét a lehető legtisztább módon használni tudja. Az érzelmek és az észérvek a legjobb, ha támogatják egymást, de semmiképp sem lehet cél egyiket vagy másikat kiiktatni, megtagadni. Nem a tökéletes társ képét kell ködös illúzióból ideig-óráig kivetíteni és mindenáron éltetni, hanem szívvel látni és elfogadni olyannak, amilyen, mivel a tökéletes társ mindannyiunknak más és más, így valójában saját magunkkal szükséges tisztában lennünk. Ha felelősséget vállalunk az érzéseinkért és gondolatainkért, akkor szívvel és ésszel is fel tudjuk mérni, hogy van-e dolgunk az illetővel.

Hasonlóság vagy különbözőség?

Vannak, kik azt feltételezik, hogy a nézetek hasonlósága valójában megvédi a párokat a szakításoktól, szétválásoktól. Az összeegyeztethető (világ)nézeteknél lényegesen fontosabb, hogy a párok HOGYAN oldják meg nézeteltéréseiket, konfliktusaikat. Nem csakis és kizárólag az egymásnak teremtettség és a tökéletes összeillés tudja összetartani a párokat, ugyanis a tartós párkapcsolathoz a párnak képesnek kell lenni megoldani -az egyébként- minden párkapcsolatban felmerülő konfliktusokat. Bár egyesek a konfliktusok hiányával azonosítják a párkapcsolati boldogságot, hinni akarják és hiszik, hogy a „nem szoktunk veszekedni” kijelentés a jó párkapcsolat jele, én viszont azt hiszem és vallom, hogy egy kapcsolat attól tud fejlődni, hogy ha tudjuk és érezzük, hogy BÁRMILYEN konfliktus is adódik, ki tudjuk békíteni az ellentéteinket. Történjen mindez a KÖLCSÖNÖS elégedettség jegyében, és ha az netán nem is valósítható meg mindig minden esetben, szükséges arra törekedni, hogy elérjük legalább a megfelelő egyensúlyt a párunkkal folytatott pozitív és negatív interakciók között, úgy, hogy a pozitív interakció többszöröse legyen a negatívnak.

A titkos tuti recept

Van bármiféle tuti recept? Egyáltalán megmondhatja bárki is a tutit? Azt mondom, legyen gyanús, ha igen… Ugyanis – szerintem – az a helyzet, hogy mivel minden egyes ember egyedi és megismételhetetlen, már ebből kifolyólag is evidens, hogy minden egyes párkapcsolat is abszolút egyedi. A saját, egyedi receptúrátokat Ti ketten, együtt hozzátok létre, az a Ti kapcsolatotokra lesz érvényes és valóságos. Ami viszont tény, hogy az egészséges párkapcsolat alapvető hozzávalói önmagunk és egymás tisztelete, szeretete és ez legyen a vezérszál a konfliktusok feloldása során is, nem pedig egymás leuralása, vagy az erőfitogtatás, mert amennyiben szükségét, netán kényszerét érzi valaki annak, hogy a saját erejét, nézőpontját, netán saját igazát fitogtassa mindenáron a másikkal szemben, addig egyfajta csapdában van a saját egojával, amit nem akar észrevenni. Az önreflexió a legjobb iránytű, az önreflexióra való képesség pedig hatalmas áldás. Sosem késő megtanulni összekapcsolódni a saját belső erőnkkel úgy, hogy közben eszünkbe sem jut elvenni másokét. Erővel könnyen lehet rombolni, könnyen lehet szétszedni egymást, de ezáltal keveredünk hatalmi játszmákba magunkkal és másokkal, és könnyen beindul a manipuláció. Így válhat bárki akár a saját egoja vagy saját ereje áldozatává, elképesztő szélsőségeket megélve. Figyeljünk a szándékunkra. Ne akarjuk a másikat bedarálni, vagy magunk alatt vágni a fát. Amennyiben kölcsönös, egyenrangú kapcsolódás a célunk, akkor minden esetben elengedhetetlen és alapvető hozzávaló a szeretetünk, a tiszteletünk, az egymás igényeire való ráhangolódás, az elkötelezettségünk és energiabefektetésünk.

Magad vagy a változás

Ha úgy érzed csak ugyanazokat a köröket futod vagy futjátok, akkor az eddigiekhez képest válassz mást, cselekedj másképp, csak így lehet kilépni az ismétlődések körforgásából. Engedd, hogy változz és változzon a valóságod is. Te legyél az, aki tesz azért, hogy megváltozhasson ahogy önmagadat, a párodat, a kapcsolatodat látod. Legyél nyitott arra, hogy további új módon is tudd meghallgatni és meghallani a párodat, akár új módon reagálni rá, mely rugalmasság idővel új, előrevivő szokások beépülését is hozza magával, hogy a konfliktusok, a nehéz pillanatok esetén is egyre inkább az új reakciók mentén új módon tudj reagálni és valódi társként mindkettőtök számára a lehető legjobb megoldást megtalálni. Megéri? Mérlegeljen mindenki saját maga. Számomra nem kérdés. Az önmagunkat és a társunkat is emelő együtt változásban a válasz és a teljesség minden esetben megérkezik, hiszen a viszonzott, kölcsönös, egyenrangú kapcsolódás által együtt, társakként alkothatjuk és élhetjük meg tiszta szívvel és fejjel a boldog, elégedett, felemelő, szerelemittas párkapcsolat immár nem is titkos receptjét.

Megosztás:
Shopping Cart