Barion Pixel

Rólam

Az élet számomra sosem csupán a felszínről, hanem az összefüggések, az érzelmek és a rejtett törvényszerűségek felfedezéséről szólt. Már gyermekként is hajtott a kíváncsiság, hogy megértsem a látható és a láthatatlan világ közötti kapcsolatokat és jelentéseit. Ez a veleszületett érdeklődés az összefüggések mélyebb jelentései iránt és a korán megmutatkozó szervezői készségem, támogató, segítő szándékom, problémamegoldó hozzáállásom később életfilozófiámmá és hivatásommá forrt össze: segíteni másokat abban, hogy rálássanak külső-belső világukra, azok összefüggéseire, hogy ezáltal tudatosan alakíthassák életüket és megéljék a külső-belső harmóniát, teljességet.

Az utam nem volt könnyű, nem csak sikerekről vagy örömökről szólt, hanem végtelennek tűnő, embert próbáló mélységekről – veszteségek, krízisek, fájdalmas tapasztalatok formájában. A mélységek megtanítottak arra, hogy a változás nem csupán kényszer, hanem valójában esély és lehetőség. Számtalan fordulópont volt az életemben, de volt egy bizonyos, amikor egyértelművé vált minden téren, hogy a teljes addigi út véget ért. Akkor és ott eldöntöttem, hogy az életet – az örömteli, szeretetalapú életet – választom. Attól a pillanattól kezdve az önismeret, az önfejlesztés és a testi-lelki-szellemi jóllét iránti elköteleződésem lett az iránytűm, mely azóta is segít eligazodni nemcsak a saját életemben, hanem azokéban is, akiket támogatok.

Ez az én történetem, és a célom nem más, mint hogy a tapasztalataim és tudásom által Te is inspirációt találj, mert hiszem, hogy a változás, a tudatos döntések és önazonos választások révén, mindannyian képesek vagyunk átírni életünk forgatókönyvét, és azt az örömteli életet megteremteni, amelyre mindig is vágytunk. Tudom, átéltem és átérzem, hogy mit is tud jelenteni a támogató, szeretetteljes környezet a magunkhoz vezető úton és az első vagy sokadik újrakezdés során. Segítek abban, hogy felfedezd belső erődet, megtaláld a saját utadat, és megvalósítsd azt az életet, amelyre mindig is vágytál.

Bárhol is tartasz most az utadon, mindig van lehetőséged a választásra. Az átalakulás, a változás sosem garantálható, hogy könnyű és egyszerű, de a jó hír, hogy a fejlődés, a változás nem igényel minden esetben kilátástalan válságot vagy végletes krízist, tudatos döntésekkel, hatékony eszközökkel, különféle módszerekkel és támogató környezettel, sokkal egyszerűbbé, könnyebbé és eredményesebbé tehető. Az én hivatásom az, hogy kísérőként álljak melletted ezen az úton, biztosítsam az eszközöket a fejlődéshez, és bátorítsalak a választási lehetőségeid felismerésében.

Szakmai hitvallásom

A holisztikus szemlélet és a személyre szabott megközelítés számomra alapvetés. Nincs egységes megoldás, minden ember és élethelyzet egyedi, ezért egyéni megközelítésekkel, személyre szabott megoldásokkal dolgozom. Ötvözöm a legújabb tudományos ismereteket a holisztikus technikákkal, amelyek a testi, lelki és szellemi egyensúly megteremtését segítik. Nemcsak az aktuális problémák megoldása a cél, hanem a hosszú távú személyes fejlődés, kiegyensúlyozottság és valódi jóllét.

Abban kísérlek, hogy:

  • fizikai, érzelmi és lelki egyensúlyt teremts
  • fejlesszük a tudatos jelenléted
  • megtaláld a saját, személyes megoldásaidat
  • elérd és éld az önazonosságot, merj önmagad lenni és valódi értékeid szerint élni
  • sikeresen és hatékonyan kezeld a stresszt, a krízishelyzeteket vagy párkapcsolati problémáidat
  • felismerd és megváltoztasd az akadályozó vagy korlátozó mintáidat, hogy egészséges önbizalommal, kiteljesedve éld a legjobb önmagad

A tanulás nem feladat, hanem lehetőség

Hiszem, hogy dinamikusan változó világunkban nemcsak alkalmazkodni van lehetőségünk, hanem tanulással fejlődhetünk is. Tanulásról vallott elképzelésem szerint a fejlődés nem cél, hanem út, amelyen járva képesek vagyunk kihozni magunkból a legjobbat. Tudásomat állandóan bővítem, mélyítem és szélesítem, elkötelezetten képzem magam. Számomra a megoldás nem csak az aktuális kihívások orvoslását jelenti, hanem egy olyan holisztikus szemléletet, amely hosszú távon is harmonikus, kiegyensúlyozott életet eredményez.

Szakterületeim:

  • párkapcsolati coaching és házassági tanácsadás
  • válási mediáció és családi konfliktuskezelés 
  • önfejlesztési és önismereti coaching, beauty coaching 
  • stressz- és válsághelyzetek kreatív megoldása
  • hatékony kommunikáció és konfliktuskezelés
  • testi-lelki egyensúly megteremtése holisztikus megközelítéssel

Eddigi főbb tanulmányaim:

  • Okleveles műszaki menedzser (Veszprémi Egyetem)
  • Okleveles mediátor (PTE-ÁJK) IM szám: T/003424
  • Mediátor (KEMI)
  • Life and Business coach (akkreditált)
  • Rendszerszemléletű megoldásorientált coach
  • NLP, Tranzakcióanalízis, Rendszerállítás (akkreditált)
  • Párkapcsolati coach és házassági tanácsadó
  • Facilitátor és teamcoach
  • Gastro- és táplálkozás coach
  • Okleveles Táplálkozási Tanácsadó és Wellness Trainer
  • Health & Wellness coach
  • Meditation coach
  • Mindfulness and Well-Being specializáció (Rice University)
  • ThetaHealing® konzulens (Alap, Haladó, Teremtés és Bőség, Ritmus, Te és a
    Teremtő, Áss mélyebbre)
  • Reinkarnációs-transzcendentális utaztató, reinkarnációs terapeuta
  • A félelem, a halálfélelem, a gyász-, az életviteli traumák, veszteségek, fájdalmak feldolgozását segítő, önismeretet és személyiségfejlesztést segítő holisztikus-információs tanácsadó
  • Természetgyógyász kineziológus (folyamatban)
  • Fülakupunktúrás addiktológus (folyamatban)

Szenvedélyem és célom

A változás mindig egy döntéssel kezdődik. Célom, hogy önbizalmat, önazonosságot és érzelmi egyensúlyt teremts, akár testi vagy lelki kihívásokkal küzdesz, akár párkapcsolati problémákkal, stresszel vagy krízissel nézel szembe. Támogatlak a belső erőforrásaid, képességeid feltárásában és segítek külső-belső egyensúlyod megteremtésében, hogy magabiztosan éld meg önmagad teljesebb, boldogabb verzióját. Ezért munkám nemcsak szakma, hanem hivatás és szenvedély. Örömmel kísérlek, hogy közösen alkossuk meg számodra azt az életet, amely a leginkább összhangban van veled és álmaiddal. Segítek, hogy szárnyra kapj és szárnyalj – az önazonosságodban, emberi kapcsolataidban és az életed minden területén. Kezdjük el, és emeljük új szintre az életed!

Shopping Cart